Néhány éve bukkant föl két kiváló úriember, Patyerek Csaba és Linka Szabolcs egy szegedi képregénybörzén, első füzetükkel, ahol a szerzőpárostól megkaptam a 2080 első részét (valójában trióról van szó, lévén Linka Csaba inkább a háttérből szövi világmegváltó terveit, Neel admirálishoz, saját figurájukhoz hasonlóan). Aztán meglepő sebességgel kihozták a folytatásokat, és le is zárták a négy füzetes sztorit, ami már nagy dolognak számít (speciel én 18 éve nem zártam le egyik sorozatomat sem...). De az igazi apropó amiért írok, hogy a füzetes megjelenést követően gyűjteményes kötetben is kihozzák saját művüket, ami végképp kiemelkedő egy magyarnyelvű szerzői képregénysorozat tekintetében, arról nem is beszélve, hogy a srácok személyében vajdasági magyar szerzőpárosról beszélünk.

A 2080 engem személy szerint egy Van Damme-i fordulatrúgással repít vissza a 80-as, kora 90-es évek világába. Egyfelől a rajzok és a színek erősen idézik - többek között - a korabeli Dark Horse képregényeket, melyekből mi itthon az évezred legvégén kaphattunk egy ízelítőt a Szukits jóvoltából. (mígnem rajtaütésszerűen abbahagyták ezek kiadását, csonka sorozatokat és öngyilkossági terveket szövögető tiniket hagyva maguk mögött). Másrészt a 2080 világa olyan hamisíthatatlan VICO hangulatot áraszt magából, hogy szinte látom magam előtt a kopaszra nyírt Dolph Lundgrent (aki bullvárvisszhangos csatában Hulk Hogan elől csaklizta el a szerepet), a napszemcsis Ice Cube-ot (aki bár nem óhajtotta amputálni a lábait az Oszkár-díj reményében, így is szállítja az egysoros bölcsességeket), Tia Carrerét tapadós-fényes latexben, Sinak szerepében pedig Lorenzo Lamast, az alliteráló nevű karatesztárok koronázatlan királyát.

Ezt a vizuális benyomásomat amúgy a fiúk elől sem rejtettem véka alá, mikor is felkértek egy alternatív borító megrajzolásához, mely kérésnek örömmel tettem eleget.:
A történet ennyire azért nem indul viccesen, ugyanis a civilizáció a harmadik világháború után részben megsemmisült, részben átrendeződött. A globális sakktábla felborult, az USA nukleáris vésztlend, míg más kontinensek részben víz alá süllyedtek. Bevallom, nem könnyű követni a geopolitikai tényállást az elején, de szerencsére a kezdeti töményebb expozíció után beindul az eksön. A cselekmény négy főhősünk, Aiko, Sinak, Flint és Ghalen kalandjain, ízes szitkokon és ólomesőn keresztül realizálódik, amint lassan kirajzolódik: Földünk egy globális összeesküvés színpada csupán.

Szóval az örök fanyalgóknak üzenem: 2080-ban bőven visszasírjuk még a kovidot!

A címadással amúgy némi problémám, hogy nehezen megjegyezhető (Mondom ezt én, kinek legutóbbi képregényének címe: "YKX - Yorn Kayrah Xemovrah kalandjai - Trenton" volt). Nehezen kapcsolunk bármit is 2080-hoz, feltéve, ha nem vagyunk időutazók, és ezen jeles dátumon vettük meg első repülő autónkat. Talán egy "2084" izgalmasabb lehetett volna, akár kicsit utalva az Orwell-i disztópikus jövőképre, amint a történelem újra és újra megismétli önmagát. (Bár valójában csak azért írom ezt, mert akkor lesz a száz éves szülinapi partim...)

A Fórum kiadótól függetlenül azért egy ízig-vérig szerzői képregényről beszélhetünk, s mint olyan, nem várhatjuk el hogy első megjelenésükkel világot váltsanak meg. De a grafika konzisztens, a szereplők jól felismerhetőek, a színek jellegzetesek, és masszívan lehorgonyoznak bennünket ebben a kellemesen nyomasztó világban. A történet jól kigondolt (olykor túlságosan is: masszív expozíciókat, és oldalas leírásokat kapnak szereplők, fogalmak és helyszínek.). A képregény eszközeire való átültetés még azért nem teljesen zökkenőmentes. A panelek komponálásán is lehet még csiszolni, s többek között a jövőben érdemes lehet szem előtt tartani a "show, don't tell" örökérvényű szabályát is.

A 2080 közel sem tökéletes képregény, talán nem is akart az lenni. De első munkának ez egy kifejezetten jó alap, amire lehet tovább építkezni, bár nem kell unszolni a srácokat, mert máris dolgoznak a folytatáson. Én részemről kíváncsi vagyok merre építik tovább világukat az alkotók, és egy Richie Rich-es nagyítóval vizsgálom majd a fejlődésüket. A két Csaba és Szabolcs képregényük mellett egy saját vajdasági képregényfesztivált is megteremtettek, s a még kicsi de igen színvonalas rendezvénnyel, kitartásukkal és lelkesedésükkel inspirálják a képregényszerető fiatalságot, és életben tartják a kilencedik művészet délvidéki jelenlétét.

Mit is írhatnék végszónak mást, mint saját mottójukat: Képregényezni jó!

Roli